Dog Dancing - kutyatánc

Dog dancing (Kutyatánc)

Kutyatánc
Kutyatánc

Amikor az angolul tudó emberek meghallják azt a két szót, hogy dog dancing, rendszerint meglepődnek: Micsoda? Kutyatánc? És valóban, a név alapján tüll ruhácskákba bújtatott, gyönyörűen megnyírt és kifésült kutyusokra gondolnánk, akik két lábon forgolódnak a színpadon, pedig erről szó sincs.

Szerencsére azok a kutyák is űzhetik, akiknek nincsenek híres-neves felmenőik, nem zárják ki azokat az egyedeket sem, akik színhibásak, vagy ferdén nő a foguk, sőt a street-mixek, vagyis a keverékek is ugyan olyan esélyekkel indulhatnak egy-egy versenyen, mint bármelyik fajtatiszta társuk.

Természetesen vannak a sportágban általában sikeresebb kutyatípusok, kutyafajták. A legkedveltebbek a különböző collie-k, pl. az agilityben is elterjedt kecses és gyors mozgású border collie.

Na de mi is az a kutyatánc (dog dancing)

Kutyatánc
Kutyatánc

Ez a sport valamivel több, mint 10 éve nőtte ki magát az engedelmes ágazatból.

Kezdetekben a megszokott elemeket (lábnál követést, ültetést, fektetést) mutatták be a kutya-gazda párosok zenére, majd egyre több és több különleges elem lopta be magát egy-egy összeállításba. Mára teljes történetek bontakoznak ki egy-egy kűrből és minden felvezető azon ügyködik, hogy minél több látványos, nehezen tanítható, nem megszokott elemmel fűszerezze az előadást.

Egy dog-dancer kutya nem ritkán 50-nél több trükköt is meg tud csinálni, és az sem kis dolog, hogy ezeket akkor produkálja, amikor kell és legtöbbször csak hangjelre. Ilyenek a láb közötti szlalom, a hátrafelé menet, a különböző fordulók, átugrások, hempergések és igen, könnyedebb kutyáknál a két lábon járás is.

Kutyatánc kategóriák

Különböző kategóriákban lehet nevezni a versenyeken, mint pl. egy kutya-egy gazda, több kutya-egy gazda, vagy több kutya-több gazda. A kűrök hosszúsága adott, általában másfél és három perc között kell lenniük. Az agility-hez hasonlóan itt is három szinten versenyeznek a résztvevők, amely kategóriákba korábbi eredményeik alapján kerülnek.

Értékelésnél a bírók egyformán veszik figyelembe a technikai szempontokat és a művészi értéket. Fontos, hogy a feladatokat folyamatában mutassa be a páros, hogy milyen a trükkök kivitelezése és nehézségi foka, hogy mennyire észlelhetőek a gazda által adott jelek és összesen mennyi tudást mutat be a kutya repertoárjából.
Persze a művészi érték is sokat számít. A megfelelően megválasztott zene és téma, a hozzáillő öltözet (a kutyára maximum kendőt, vagy nyakövet lehet adni), és a koreográfia, az egész összhangja, a pontozásban is hangsúlyos.

Limitált mennyiségben kellékeket is lehet használni, pl. egy esernyő, amin átugrál a kutya, vagy megkerüli, ugyanez megoldható egy kendővel, stb. A szabályzat tiltja élelem, játék vagy hasonló segédeszköz használatát, akár csak a kutyával szembeni méltánytalan bánásmódot.

A kutyatánc szépsége, hogy gyakorlatilag bármilyen típusú kutyával lehet művelni, egy lassú, nagy kutya is lehet sikeres, ha egy kis kreativitással és a megfelelő zenével pótoljuk a lendületet. Ez talán az egyetlen olyan kutyás sportág, ahol az adott kutya habitusát és adottságait a bírók figyelembe veszik a pontozásnál, ezzel egyenlítve ki az esélyeket.

A kutyatánc sport vagy cirkusz

Az utóbbi időben sok állatvédő kritizálja ezt a sportágat és művelőit, arra hivatkozva, hogy az állatot természetellenes pozíciókba kényszerítik. A legtöbb táncos ilyenkor hümmögve azt válaszolja: “Valóban. Legnehezebben azt tudtam megtanítani a kutyámnak, hogy élvezettel, farokcsóválva dolgozzon velem együtt.”

Mindenkit, aki látott már dog dancing versenyt, lenyűgözi az a lelkesedés, amellyel a kutyák produkálják magukat a pályán. Nem figyelnek a környező ugatásra, beszédre, tapsra, csak a felvezetőjükre koncentrálnak, a páros közötti kapcsolat, összhang irigylésre méltó. Ennek az az oka, hogy az ilyen típusú feladatokra, trükkökre a kutyát szinte lehetetlen kényszert alkalmazó módszerekkel tanítani. Ha mégis sikerülne, a kutya munkája, arckifejezése elárulná azt, így rombolva az összképet.

A versenyző kutyák szinte kizárólagosan pozitív megerősítéses módszerrel lettek tanítva (jutalom falatokkal vagy apportjátékkal), és ez az a sport, ahol a legnagyobb mértékben elterjedt a klikker használata, amely módszer minden kényszert nélkülöz. Ezek a kutyák edzés-szituációban szinte soha nem kapnak büntetést, ugyanis a legtöbb kiképző az első büntetés után rájön, hogy ezzel többet árt, mint amennyit használ.

Első ránézésre többen mégis azt gondolják, hogy ez csak cirkusz és sajnálják a résztvevő kutyákat. De ha valaki egyszer közelebbről is megismeri a dog dancing-et, aki belát a kulisszák mögé, sőt, megpróbál összeállítani egy kűrt, arra felkészíteni a kutyáját, akkor rá kell jöjjön, hogy ez bizony sport a javából.

A dog dancing olyan sport, aminek kellemes mellékhatása a kutya és gazda közötti tökéletes összhang az élet minden területén.

(Forrás:Vlcek Gabriella)


 

K9 FullFlex™

Porckopás gátló anyagokban, glükozaminoglikánban(GAG) és kondroitin-szulfátban gazdag táplálékkiegészítő.

A K9 FullFlex™ a benne található immunerősítő gyógygombákon (K-9 Immunity™) kívül nagy mennyiségű és jó minőségű, kifejezetten az artikulációk (a kötőszövetek, a porcok és ízületek) regenerálására és egészségesen tartására szolgáló, természetes anyagokat tartalmaz.

Alkalmazási területek

K9 FullFlex™
K9 FullFlex™
  • A nagytestű, gyorsan növő kutyafajtáknál kölyökkortól a csontok, porcok, inak táplálására, védelmére, az általános mozgás-képesség javítására.
  • Verseny-, és munkakutyáknál az ízületekre és kötőszövetekre ható fokozott fizikai igénybevétel hatásainak enyhítésére.
  • Tenyésztőknek, a fajtajegyeket leginkább magukon viselő egyedek csontrendszerének (tartásának) egészséges fejlődéséért.
  • Idősödő kutyáknál a kötőszövetek rugalmasságának és erejének megőrzésére, a természetes kopások késlelteté-sére, a kutyák mozgékonyságának megőrzésére.
  • A kötőszövetek (csont, porc, ízület, stb.) sérülése, gyulladása, valamint a különböző ortopéd sebészeti beavatkozások kiegészítő kezelésére, a regenerációs időszak lerövidítésére és a fájdalom csökkentésére.
  • A nem megfelelő tartási, illetve táplálási mód, a korosodás következtében kialakult, vagy a fajtára jellemző betegségek (arthritis, osteoarthritis, különböző típusú diszpláziák, stb.) megelőzésére, kezelésére, tüneteik enyhítésére.

 

A K9 FullFlex™ főbb összetevői (4000 mg-os rágótabletta)

250 mg
Segít megőrizni az ízületek, porcok, inak egészségét, jó hatásfokkal segíti a porcok regenerálódását, illetve megakadályozza a további károsodást, azzal, hogy karbantartja azokat, „kenést” biztosít számukra.
 
Kalcium karbonát
200 mg
A csontok és ízületek egészségéhez elengedhetetlenül szükséges kalcium pótlására használt vegyület. E mellet enyhíti a gyulladást.
 
200 mg
A kondroitin-szulfát kiváló vízmegkötő képessége miatt a porcszövet egyik fő alkotóeleme. Vízmegkötő képessége biztosítja a porcok mechanikus-elasztikus tulajdonságait.
 
(Beta 1,3-1,6 glükán tartalommal)
185 mg
Egy olyan gyógygomba koncentrátumokat tartalmazó immunerősítő összetevő, mely általános immunerősítő hatásai mellett gyorsítja az újjáépítési folyamatot, és védelemmel látja el a szervezetet az elhasználódás okozta porckopások megelőzése érdekében.
 
185 mg
Antioxidáns hatásának köszönhetően segíti a sejtek védelmét és támogatja az immunrendszert. Lassítja a sejtek öregedését, részt vesz a szervezet kötőszöveti rostjainak védelmében, a bőr ráncosodásának gátlásában, víztartalmának megőrzésében. A kor előrehaladtával termelődése csökken, külső pótlása javasolt.
 
Hidrolizált tojáshéj hártyából nyert fehérje (ESM)
100 mg
Ha valamelyik, akkor ez az egyik a K9 FullFlex™ legfontosabb hatóanyagai közül. A tojáshéj belső falán található vékony gumiszerű hártyából hidrolízissel állítják elő a jobb biológiai hozzáférhetőség érdekében. Ez a fehérje oldat a különleges tulajdonságai révén a termék egyik legfontosabb – az egészséges ízületekért felelős – alapanyaga. Többek közt a magas (ostyánként 100 mg) ESM tartalom emeli ki a K9 FullFlex™-et a hasonló termékek közül.
 
Kurkuma
90 mg
A kurkuma természetes gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása miatt kedvelt összetevője az ízületerősítő termékeknek, de antioxidáns tartalma és immunerősítő hatása sem elhanyagolható.
 
Boswellia serrata kivonat
70 mg
Egy természetes, NSAID (nem szteroid típusú gyulladáscsökkentő) fájdalomcsökkentő elegy. A morfiummal azonos receptorokra hat, ezáltal azonnali, hosszan tartó, és erős fájdalomcsillapító. És teljesen biztonságos!
 
Szarvasmarhából származó (tej) immun-protein koncentrátum
 
25 mg
 
 
Piper nigrum
(feketebors)
10 mg
Segíti az ízületi gyulladás csökkenését és az izmok merevségét.
 

 

Valamint

Kalcium propionát, lenmag, glicerin, lecitin, nyílgyökér, rozmaring kivonat, növényi olajok, ízanyag.

Tojást és tejet tartalmaz!

Kérjük, engedélyezd, hogy sütiket (cookie-k) használhassunk. Ezek segítségével honlapunk használatát pontosabban tudjuk mérni, így teljesebb körű és személyre szabottabb szolgáltatást tudunk nyújtani. Weboldalunk használatával jóváhagyod a sütik használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás